
Tisztelt Mindnyájan!
Mint tudomásotok van róla – vagy most már lesz – a Magyar Telemark Szövetség, lehetőséget kapott - a Síoktatók Magyarországi Szövetségének köszönhetően - hogy a 2011 évi INTERSKI kongresszuson, a Magyar telemarkoktatást képviselje. Az eseményről és a szervezetről, minden információt megtaláltok az alábbi linkeken:
http://www.interski.org
Röviden az eseményről
A négyévente megrendezésre kerülő Interski Kongresszus, a világ alpesi sí-, snowboard-, telemark-oktatóinak szakmai találkozója, világkongresszusa. Az egy hetes rendezvénysorozat lehetőséget nyújt saját szakmai munkánk bemutatására, valamint a résztvevő országok – több, mint 30 ország – telemark oktatásának, módszereinek megismerésére.
A Magyar Telemark Szövetség „küldöttségének” feladata, hogy egy színvonalas program keretében – workshop, előadás, demo síelés – bemutassa a telemarkozás itthoni helyzetét, céljait, törekvéseit, valamint – és ez talán még fontosabb – hogy a rendezvényen megjelenő országok workshopjain részt vegyen, onnan minél több hasznos tudást, információt gyűjtve térjen haza.
Csapatunk számára 8 helyet foglaltunk!
Ekkora telemarkos küldöttség még nem jelent meg interski kongresszuson az elmúlt években.
Kérek minden Telemarkoktatót, hogy aki teheti, készüljön velünk a kongresszusra, hogy egy esetleges csapatbővítés, lesérülés, kiesés esetén legyen kire számítanunk a rendezvényre való kiutazáskor.
A feladat
Telemark Demo
A csapat feladata, 3 – 4 bemutató menet megkoreografálása, begyakorlása, majd az eseményen, azok gyakorlati bemutatása. A demonak tükröznie kell a mi, telemarkozásról alkotott elképzeléseinket.
Workshop (gyakorlati program)
Konkrétan egy gyakorlati workshopot és két elméleti előadást jelentettünk le a szervezőknél. A gyakorlati workshop témája:
I. Telemark a síiskolák programjában
Lecture (elméleti előadás)
1.Telemark a síiskolák programjában
(a gyakorlati programhoz kapcsolódó, vitaest és filmvetítés – elemzés)
2. A telemark sport fejlődése Magyarországon
A CSAPAT
A csapat összeállításában rengeteg tényező játszik szerepet, melyekre mind-mind tekintettel kell lennünk. Célunk egy színvonalas és nemzetközi részvételre kész, egységes csapat formálása. Személyes elhatározásom, hogy a csapat összeállításának, képzésének folyamán senkit sem hitegetünk, vagy ringatunk olyan álmokba, melyek így vagy úgy nem tudnak teljesülni!
A jelenlegi állás szerinti, legfontosabb tudnivalók:
A rendezvény – Interski Kongress 2011, St.Anton am Arlberg / Ausztria – nettó költsége: 250000 – 300000Ft/fő. Ennyibe kerül a részvétel a Világkongresszus programján. A részvételi költségekre megpróbálunk támogatókat szerezni, de ígérni a mai helyzetben semmit sem tudunk. Tehát előfordulhat, hogy önköltséges lesz a részvételünk.
A csapat tagjaival szembeni elvárások:
Egységes telemark technikai tudás kialakítása a 2009/2010-es szezonban.
A rendezvényen való aktív részvételhez szüksége, legalább egy idegen nyelv, kommunikációra kész tudása!
A rendezvényre való felkészüléshez, valamint az azon való részvételhez szükséges edzett fizikai és technikai állapot!
Minden közös táborokban való részvétel.
A felkészülés:
A csapat felkészülését – munka és egyéb ügyekből kifolyólag – online módon szervezzük.
Első körben „telemarkozni tanulunk meg”!
Azaz a technikai elemeket és a hozzá tartozó feladatlistát videon teszem közzé. Az itthoni hóhelyzet függvényében szerveződnek az edzések, ahol mindenkiről készülnek videofelvételek, melyek elemzésével további csiszolni valókat határozunk meg. Oda-vissza video küldés. Ha már az egységes technikai tudás megvan, kezdjük a demok összeállítását.
Mind erre van 1 szezonunk! Tavaszra vége a technikai alapozásnak és a bemutató menetek megkoreografálásának. A 2010-es nyári programban szerepelnek közös edzőtáborok, szakmai megbeszélések, workshop kidolgozások.
A csapat felkészülése során Neked is lesz lehetőséget csatlakozni hozzánk. A felkészülési táborok nyíltak és önköltségesek.
Persze felvetődik kérdésként, hogy ez Neked miért jó. Szerintünk azért, mert egyrészt tudsz telemarkozni magyar telemarkosokkal, másrészt a felkészülésbe te is be tudsz csatlakozni, ahol nagyon sokat tudsz majd tanulni a csapat tagokkal együtt, harmadrészt pedig azért, mert minden egyes táborban biztosítva van a jó hangulat és a jó társaság.
Remélem, minél többen csatlakoznak felkészülésünkhöz!
Üdvözlettel:
Tumbász Geri
Csapatvezető














